Gyerekeket tanít taekwondozni

Példakép, noha már nagymama, ám a karrierje követendő a mai generáció számára. Papirovnyik Mónika egykoron kimeríthetetlen energiatartalékkal rendelkezett, a maximalizmus jellemezte, miközben sportolóként megtanulta: sosem szabad feladni. Céltudatos és megállíthatatlan volt, a szülei sem tudták eltántorítani választott küzdősportjától. Így lett a taekwondo élő legendája, akinek a világeseményekről huszonhárom érme van. Négydanos edzőként immáron gyermekeknek adja át a nem mindennapi tudását.

Papirovnyik Mónika a veszprémi és a magyar taekwondo-élet egyik legeredményesebb alakja, kinek nevét jegyzik a sportág történelemkönyvében. Ez örömmel és büszkeséggel tölti el, önigazolás számára, hogy a felkészülésekkel teli évek és a temérdek áldozat minden perce megérte: kifizetődött. Hajdanán négy évet balettozott, általános iskolásként tájfutásban, többpróbában és atlétikában is jó mutatókat ért el, de mint kézilabdázó sem volt ügyetlen – csakhogy igazán egyik sem kötötte le. Tíz esztendős lehetett, mikor a veszprémi állatkertnél bepillanthatott a helyi taekwondosok bemutatójába, majd utána nem volt sok kérdés, lévén, hogy a látottak nyomban megérintették. Jóllehet már az elején látható volt, hogy tehetséges, a szülei próbáltak hatni a lelkére, mondván, egy kislánynak nem való ilyen kemény szabadidős tevékenység. Emiatt cselhez folyamodott, egy ideig titokban járt a „karatézni", aztán idővel a családja is megbékélt azzal, hogy megtalálta az örömét. Az akkori Úttörőházban Gosztolai Géza ismertette meg vele az alapokat, majd hamarosan a felnőtt-öltöző ajtaján kopogtatott. A balettos alapok segítettek neki abban, hogy a tisztelettel átitatott atmoszférájú edzőteremben valóra váljanak az álmai. Megtudom tőle, hogy a taekwondo koreai eredetű harcművészeti stílus, továbbá a földkerekség egyik legnépszerűbb küzdősportjának tekinthető. Középpontjában a dinamikus, magas és gyors rúgások állnak, de a technikai repertoárja ütéseket és hárításokat is tartalmaz. Talán úgy lehetne a legjobban körülírni, olyan, mint mikor a nyers erő találkozik a művészi precizitással.

Na, de térjünk vissza a főhősünkre, aki tizenhat évesen már felnőtt férfiakkal és nőkkel viaskodott. Anno egy fővárosi korosztályos versenyen debütált, ahol rögtön megválasztották a legtechnikásabb indulónak. Nem csoda, hogy kisvártatva meghívták a válogatottba. Az első győzelem hatalmas adrenalin-löketet adott neki. Egy év múlva a szövetségi kapitány kivitte a görögországi világbajnokságra, ahol töréstechnikában Engrich Marianna és a szintén veszprémi Jancsik Mária mellett szerepelhetett. A mágikus trió ugyan nem diadalmaskodott, ám a szakértők szerint ők együtt olyanok voltak, mint egy világverő futballcsapat félelmetes támadógépezete. A jelentős események előtt – hónapokon át – naponta két edzésük volt, a kenyérkereseti munkájuk előtt és után, de a sok munka bőséggel kamatozott. Az elkövetkező évtizedben a világbajnokságokon két arany-, egy ezüst- és három bronzérmet, az Európa-bajnokságokon pedig öt első, illetve hat-hat második és harmadik helyet szerzett – küzdelemben, törésben és formagyakorlatban. Valamennyi világeseményéről éremmel a nyakában tért haza. 

– ad bepillantást szédületes pályafutásába.

Papirovnyik Mónika emelt fővel búcsúzott az aktív versenyzők táborától. Már előtte is gondolkodott a visszavonuláson, ám a hullámvölgyei idején mindig jött egy újabb kihívás, egy megmérettetés. Csakhogy már vágyott egy gyermekre. Aztán 33 éve életet adott Nikolnak, aki piros övig jutott, de nem akart sportoló lenni, az édesanyja nyomdokaiba lépni: építőmérnök lett. A férjével előbb Budapesten éltek, majd a család nemrég Veszprémbe költözött – a nagymama nem kis örömére. A feketeöves anyuka elmesélte: a lánya születése után megkérte Somlai-mestert, hogy mivel „megerősödött", szeretne lejárni edzésekre és azok által visszanyerni a régi formáját. A napi két gyakorlás hatására hipp-hopp húsz kilótól szabadult meg, de közben az edzője rábeszélte, hogy „cserébe" még két rendezvényen segítsen a válogatottnak, így a veszprémi műhely is pontokhoz juthat. A tanítvány a szlovéniai és az olaszországi Eb-n is érmes lett a csapattal, utána azonban már nem volt visszaút: végleg szegre akasztotta a szerelését. Azóta elvégezte a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karát, aztán a Veszprémi Taekwondo SE-ben lett edző, vagyis már akkor tanítgatta a fiatalokat, amikor még javában versenyzett. Az általa istápolt diákok idővel felkerültek Somlai-mester csoportjába, hiszen az egyesületben úgynevezett feladásos rendszer működött. Ám ez, mármint hogy a tehetségekkel nem ő arathatta le a babért, nem zavarta, ugyanis sosem akart felnőttekkel foglalkozni. Öt éve alapította meg a vármegyeszékhelyünkön székelő, jelenleg mintegy harminc gyermeket tömörítő Phoenix Taekwondo SE-t, ahol hétfőn és szerdán délután, a Simonyi és a Rózsa iskolában, kezdőkkel és haladókkal ismerteti meg a több mint kétezer éves múltra visszatekintő harcművészeti ágat, ami nem csupán küzdősport, hanem valahol a test és a szellem harmonikus fejlesztésének művészete is. A stílusnak egyébiránt a dinamikus, magas és gyakran fordulásos, vagy ugró rúgások sorozata szolgáltatja a védjegyét.

Arra biztatja a fiatalokat, hogy ha valóban szimpatizálnak a küzdősportjával, akkor tényleg vágjanak bele, hiszen a taekwondo nem monoton, mindig tanulhatnak valami újat. A dolga mindazonáltal nem könnyű, hiszen a növendékek mihelyst elérik a tizennégy éves életkort, elkezdenek kamaszodni – annak minden jó és rossz tulajdonságával – és a legtöbbjük a folytatásban kizárólag a tanulmányi előmenetelére fókuszál. Ritka, ha valaki példának okáért az egyetem mellett ölt sportruhát. Pedig a küzdősport egy olyan komplex rendszer, amely minden korosztálynak kínál fizikai és szellemi fejlődést is. Azon túl, hogy szolgálja a jellemépítést, a lélek erejével is felvértez.

Felsorolni is nehéz lenne, hogy a közöttünk élő csillag mi mindent kapott a sportágától. Az tiszteletre, kitartásra, küzdeni tudásra, precizitásra és önkritikára tanította, megtanulta, nem szabad feladni, bármilyen nehéz és kilátástalan helyzet elé is állítja a sors. De nem csak kemény, technikás és erős alkat lett általa, pozitív gondolkodású emberré is formálta. A sportág egyszerre tette tehetségessé, fegyelmezetté és magabiztossá.

Szerző: Király Ferenc