Az élet sója a foci
A VFC USE edzőjének életében a futball a biztos pont – de a családban mindenki a saját útját keresi a sportban
Van egy mese a királylányról, aki azt mondta az apjának: úgy szereti, mint a sót. A király ezen megsértődött, hiszen a másik két lánya aranyhoz és drágakövekhez hasonlította a szeretetét. A király száműzte a lányt, és megtiltotta, hogy só kerüljön az ételekbe. Csak akkor értette meg a mondat súlyát, amikor minden ízetlenné vált.
Valahogy így van ez a focival Nagy László életében is.
Nem minden. Nem az egyetlen dolog. De ha kivennék belőle, az élete nem lenne teljes. Sótlan lenne. Így számára az élet sója, maga a foci.
És ezt a családja is pontosan tudja.
Laci hétévesen kezdett focizni. Akkoriban sokkal kevesebb jármű rótta az utakat, szabadabbak voltak az utcák, sok volt a grund, kaput bármiből ki lehetett alakítani. A gyerekek reggeltől estig az utcán lógtak, fociztak, s csak sötétedéskor indultak haza.
„A mostani alkatomat látva nehéz elhinni, de pufi gyerek voltam, viszont gyorsan kiderült, hogy remek érzékem van a labdához. A Kiss Lajos fociosztályában remek képzést kaptunk, a BVTC-ben pedig végigjártam a különböző korosztályos csapatokat. 17 évesen kerültem be az NB I-es felnőtt csapat keretébe Gazsó Illés hívására. Olyan kiválóságokkal edzhettem együtt, mint Rugovics Vendel, Kelemen Miklós, Csomai József, Szeibert György, Horváth László. Ráadásul serdülőben más NB I-es klubokkal versenyeztünk, ellenfelünk volt Lisztes Krisztián, Hrutka János, Király Gábor vagy Dárdai Pál is. Behívtak a serdülő válogatott keretébe is, de tétmeccsen nem léptem pályára”
– mesél a kezdetekről Nagy László.
Úgy fogalmaz, nem volt olyan tudatos, mint most, egyszerűen csak imádta a focit. Viszont így nem biztos, hogy kihozott magából mindent, amit lehetett volna. Amikor kiesett a Veszprém az NB I-ből, Herendre igazolt, majd a Jutas FC katonacsapatához. Kisebb kitérők után mindig visszatért Herendre, talán nem véletlen, hogy a felesége, Etelka is idevalósi és ma is itt élnek.
Itt kezdett el edzősködni is, a herendi U9-es csapatnál. Aztán a VFC USE-hoz került, majd három évig állást vállalt az Illés Akadémiánál, hogy 2023-ban visszatérjen az USE-hoz.
„Az edzősködés igazi szerelem. Szeretek irányítani, látni a fejlődést. Végig kísérni a srácokat, ahogy felnőnek, megérnek, ahogy a fociban kiteljesednek. Nehezen tudom elképzelni magam más szakmában”
– hangsúlyozza.
A történet azonban nemcsak Laciról szól. Etelkával, a feleségével harminckét éve alkotnak egy párt. Etelka kissé rezignáltan jegyzi meg, hogy ennek a 32 évnek legalább a felét a focipálya mellett töltötte, hol Laci, hol az elsőszülött fiúk, Beni miatt.
„A házasságkötésünket, a gyerekszülést, gyakorlatilag minden szabadidős elfoglaltságot a nyári leállásra időzítettünk és időzítünk. A foci határoz meg mindent, de már megszoktam”
– teszi hozzá.
Érdekes páros az övüké, rendkívül kiegyensúlyozott kapcsolatuk egyik alappillére a fanyar humoruk, amely a mindennapokban és a gyereknevelésben is megmutatkozik. A másik pillér pedig a sport. Nem, nem a foci. Laci az edzői munka mellett nyolc éve hordja ki a Napló újságot Herenden. Azt mondja, imádja, minden hajnalban 40-45 percet teker, így viszi ki a napilapot. Aztán mindketten hetente több alkalommal járnak kondizni. A közös programokat is úgy tervezik, hogy azok kisebb kihívásokat tartalmazzanak, nagyokat kirándulnak, bicajoznak.
„Ha már csinálunk valamit, akkor annak legyen sportértéke”
– szögezi le Etelka, aki egyébként közel tíz éve hetente öt alkalommal látogatja a konditermet.
„Tudom, hogy furcsán hangzik, de nem azért csinálom, mert élvezem. Sokkal inkább azért, mert tudom, hogy meg kell tennem önmagamért. Mert hozzátartozik a mindennapokhoz. Az évek során autodidakta módon megtanultam a súlyokkal dolgozni, építeni magam, és mivel nagyon szeretünk enni, ezért sokszor megyek edzeni. Amit sokkal jobban élveztem, nemcsak, mint sport, az a zumba. Imádok táncolni, olyan energiát adott, mint semmilyen más sportág. Most viszont erre nincs lehetőségem”
– tudom meg.
De milyen lehet felnőni két ilyen elhivatott ember mellett? Beni öt évesen már focizott, 12 éves korában leigazolta a Puskás Akadémia, aztán a középiskolát már az Illés Akadémián végezte. A fejlődése töretlen volt, az érettségi évében 3+1 évre leigazolta az NB II-es FC Ajka, ám kölcsönben Füreden kötött ki az NB III-ban. Végül 2024-ben jött egy hatalmas pálfordulás: Beni úgy döntött, abbahagyja a focit, nem akar többé futballozni.
„Beninek sosem volt könnyű, sokkal többet vártam tőle, mint más gyerektől. Sokszor eltúloztam a kritikát is. Az édesanyja sokkal reálisabban látja. Egyszerűen kiégett, elege lett. Viszont új célokat talált magának. S ami a legfontosabb, hogy most boldog és balanszban van. Naponta jár kondizni, a megyei III. osztályban focizgat, és az idén jelentkezett a TF-re edzőire. Nekem ez a fontos. Elfogadtam, hogy így döntött és tiszteletben tartom azt”
– mondja Laci.
A kisebbik gyermekük Milán is kipróbálta a focit, azonban őt a tánc csábította el. A hip-hop street táncstílus nyerte meg, hét éve űzi, és elképesztő sikerekkel, hiszen formációban már Európa-bajnoki címet is ünnepelhetett.
„Legyen szó táncról, testépítésről vagy fociról, szeretnénk, hogy a gyerekek megtalálják magukat és boldogok legyenek. Igyekszünk jó példával elöl járni, hitelesek maradni a szemükben és próbáljuk úgy terelgetni őket, hogy a sport mindig legyen az életük szerves része. Szeretünk jókat enni, de a hiúság mindnyájunkra jellemző egy kicsit, így figyelünk magunkra, a táplálkozásunkra, hogy a másik élvezetet is megtarthassuk. Ez a fegyelmezettség egészséget is ad, ami szintén fontos. És ha már őszinték vagyunk, az is igaz, hogy néha véget nem érő mókuskerék az egész, de így is megéri”
– összegez Etelka.
És talán ez a legfontosabb: a sport a Nagy-családban sosem kizárólag az eredményekről szólt. Inkább arról, hogy ki-ki megtalálja benne a saját útját. Laci a pálya széléről segíti a fiatalokat, Etelka kitartóan edzi magát, Beni új célokat keres, Milán pedig a táncparketten találta meg a saját világát.
A foci tehát valóban nem minden Nagy László életében. De ha kivennék belőle, valami biztosan hiányozna. Pont úgy, mint a mesében a só: nélküle minden egy kicsit ízetlenebb volna.
Szerző: Bényi-Virág Rita