Három bringa, két handbike – és egy közös túra
Amikor közös túrázásról beszélünk, valahogy automatikusan arra gondolunk, hogy mindenki ugyanúgy teker, ugyanazzal az eszközzel, ugyanabban a tempóban. Pedig a közös élményhez egyáltalán nem szükséges, hogy minden pontosan ugyanolyan legyen.
A legutóbbi túránkon öten indultunk útnak. Ketten közülünk handbike-kal csatlakoztak hozzánk, és őszintén mondom: egy pillanatra sem éreztem úgy, hogy ettől más lett volna a túra.
Persze, alkalmazkodni kell egymáshoz. De egy közös bringázásnál amúgy is alkalmazkodunk. Megvárjuk egymást, figyelünk a másikra, igazítunk a tempón. Most sem történt ez másképp.
Ráadásul a srácok nagyon tudnak menni. 😊 Egyáltalán nem arról szólt a túra, hogy valaki „lassan halad”, a többiek pedig alkalmazkodnak hozzá. Tempós, lendületes bringázás volt, amiben mindannyian benne voltunk.
És közben persze megálltunk, nézelődtünk, beszélgettünk... Öten voltunk, és egyszerűen jó volt együtt lenni. Engem személy szerint mindig feltölt a társaságuk. Nagyon vidám fickók, és ezt most is magukkal hozták. A többiek is hasonlóan élték meg a közös programot.
Talán éppen ezért szeretném ezt a videót is megmutatni.
Ne legyen bennünk ellenérzés, feszengés vagy kényelmetlenség, ha egy kerekesszékes emberrel találkozunk egy közös sportprogramban. Nincs miért.
Nem kell különleges helyzetként kezelni. Nem kell azon gondolkodni, hogyan viselkedjünk. Egyszerűen csak induljunk el együtt.
A sport lehetőségei ma már sokkal szélesebbek
A másik dolog, ami számomra nagyon fontos ebben a történetben, az maga a handbike.
Ma már többféle eszköz és technikai megoldás áll rendelkezésre, így azok számára is nyílhatnak sportolási lehetőségek, akik valamilyen okból kerekesszékbe kerültek.
Ez szerintem hatalmas dolog. Mert egy sérülés, egy betegség vagy egy élethelyzet megváltozása nem feltétlenül jelenti azt, hogy a mozgásnak is vége.
Lehet, hogy más eszközzel.
Lehet, hogy más formában.
Lehet, hogy egy kicsit másképp.
De lehet.
És talán ez a videó is adhat egy kis inspirációt annak, aki most még nem tudja elképzelni, hogyan tudna sportolni kerekesszékesként.
A két handbikeos számomra pontosan ezt mutatja meg: hogy lehet újra megtalálni a mozgás örömét, lehet tempósan tekerni, lehet túrázni és lehet mindezt másokkal együtt megélni.
Mert nem csak az eszközök számítanak.
Az is számít, hogy legyenek körülöttünk olyan emberek és közösségek, akikhez lehet csatlakozni.
Akikkel nem az a kérdés, hogy „vajon tudsz-e velünk jönni?”, hanem egyszerűen az, hogy: „Mikor indulunk?”
Talán ez az igazi közös sportélmény. Nem az, hogy mindenki ugyanúgy mozog, hanem hogy együtt mozdulunk.
Én ezért is szerettem ezt a túrát annyira.